Szalacskai szép napok

Régészetet kedvelő olvasóim bizonyára érdeklődéssel fogadják ezt a fejezetet, amely Somogy, de talán Magyarország egyik legfigyelemreméltóbb kelta-római földváráról szól...

A kelták egyik jeles törzse valamikor az időszámítás előtti második században hajózott fel a Kapos folyón ide, az erdős Zselic dombjai közé. Előbb Regöly község szőlőhegyén, majd pedig itt, a Nagyberkihez tartozó Szalacskapusztán, az úgynevezett Várhegyen épített ki egy lakott erődítményt, melyet aztán időszámításunk kezdetének éveiben elfoglaltak a rómaiak. Így ez a hely közel két és fél ezer éves múltra tekinthet vissza!
A figyelmes szemlélő már az első látásra megállapíthatja, hogy itt is, mint annyi más helyen, a domb természetes adottságát alakították ki erődítménynek, mert lépcsőzetesen vésték ki a domboldalt. Ez bizony igen kemény, hosszadalmas munka lehetett. Ez és a környéken található számos halomsír is arról tanúskodik, hogy ezt ez erődítményvárost igen hosszú ideig lakták. A halomsírok ma már nincsenek meg, mert; legtöbbjét a nyolcvanas években feltárták a régészek. A szőlőhegyen széjjelszórt számtalan régiség, korabeli használati tárgyak, eszközök sokasága azt a feltevést igazolja, hogy a várhegy egykori lakóit elűzték erről a területről, vagy pedig valamilyen okból a lakosság tovább vándorolt a nehezen hordozható tárgyakat hátrahagyva.

A szalacskai uradalom az 1800-as években a Zichyek úrbéres birtoka volt, később pedig gróf Vigyázó Ferenc tulajdonába került. Vigyázó felismerte a jó fekvésű birtok lehetőségeit, és az akkor már igen jelentős szőlészet-borászat mellett elsődlegesen az állattenyésztéssel és erdőgazdálkodással foglalkozott. A birtokon átfolyó Tüskés-patak mentén felépítette Sárkánytópusztát, ahol halastavat létesített. A tó földmunkáinál nagyméretű állatcsontok kerültek elő, de hogy ezek milyen ősállat maradványai voltak, azt nem tudták megállapítani. (Innen a hely-név: Sárkánytó.) A régiségek iránt érdeklő gróf Pécsen múzeumot alapított, az itteni leletek megőrzése érdekében pedig jelentős alapítványt tett. És hogy az értékek ne kallódjanak el bizonyos feltételek megjelölésével az egész birtokot a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta.
A szalacskai várhegy túlnyomó része az uradalomhoz tartozott. A domb legmagasabb pontjára kápolnát építtetett az uraság, még valamikor az ezerhétszázas években, mellette épült fel a szépen faragott gerendákból összeácsolt présház, melynek maradványa a szennai tájmúzeumban ma is látható. A legrégibb időben a hegyközségnek még plébániája is volt, a Szent Ivánról elnevezett kápolna körül pedig évente búcsút tartottak. Valahol itt lehetett az erődítmény központja is a kelték idejében, mert erről a részről került elő a legtöbb régiség.

És most ismerkedjünk meg a szalacskai földvár leghíresebb kutatóival, a Darnay fivérekkel, Darnay Kálmánnal, Bélával és Kajetánnal.
Darnay Bélának Bánya környékén voltak birtokai. Itt ma is áll az a híres úrilak, ahol az összegyűjtött régiségeit tartotta, és ahol téli estéken a rég múlt időkről beszélgetett barátjával Répay Lajos gyógyszerésszel. Darnay volt a tulajdonosa a kiskorpádi téglagyárnak a harmincas években.
Darnay Kajetán vaskereskedő és kereskedelmi tanácsos Kaposváron lakott. Ő vásárolta meg testvérbátyja, Darnay Kálmán sümegi tanár muzeológus számára a szalacskai szőlőhegyen véletlenül talált régiségekét. A három Darnay fivér az ezerkilencszázas évek elején módszeresen kutatott kelta-római emlékek után a szalacskai földvár területén. De erről később még szó lesz. Szólni kell egy másik kutatóról, Fekete József mosdósi tanítóról is, aki szenvedélyes magángyűjtőként kész múzeummá alakította át a lakását. Leletanyagát a község tanulóitól vásárolta össze, hiszen csaknem minden mosdósi, kis- és nagyberki polgárnak volt szőlőbirtoka Szalacskán. A tanító úr a leletanyag előkerülési helyéről térképet is készített.
Darnay Kálmán ötvenhét évi gyűjtőmunkájának eredményeként harmincezer régiséget állított ki a sümegi múzeumban. Gyűjteményének egy részét, köztük a szalacskai értékes leletanyagot is a keszthelyi múzeumnak ajándékozta, ahol rokona, Dr. Darnyai-Dornyay Béla gimnáziumi tanár 1940-ben megbízást kapott a keszthelyi Balaton Múzeum igazgatói tisztének betöltésére.
Azt gondolhatnánk, hogy most már véglegesen jó kezekbe került Darnay Kálmán szalacskai gyűjteménye. Sajnos, nem így történt. A második világháború utolsó évében, 1945. március 28-án azt a tehervonatot, ami a Balaton Múzeum anyagának értékeit nyugat felé szállította, légitámadás pusztította el a zalaegerszegi állomáson...

Igen, a szalacskai szőlőhegyen kincseket rejtett a föld, és talán még rejt ma is... De valójában mi is volt az a páratlan érték, amit kincsként emlegettek világszerte a muzeológusok? Erről Darnay Kajetán nyilatkozott 1937-ben az Új-Somogy munkatársának:
,,Szalacskára e század elején a nagyberki uradalom bérlője keltette fel az érdeklődésemet. Az uradalmi szőlőben, Szalacskán a hegytetőn ugyanis egy vékára való amint ő mondotta - >>óriási olvasószemek<< -et talált. Kíváncsiságból kiutaztam hozzá és megállapítottam, hogy kőkori »orsógombok« voltak, de megszerezni nem tudtam tőle, mert: az uraságnak tartoztak beszolgáltatni. A bérlet csakhamar letelt, amikor is gróf Vigyázó átvette a birtokot saját kezelésbe. (ő is talált többek közt egy kelta bronz-üstöt, egy tucat araszos nagyságú római ezüstfibulát stb. Sejtem, hogy ezek vetették meg az alapját a >> Gróf Vigyázó Múzeum << -nak Pécsen.
A gróf vincellérje vérszemet kapott, s amit gazdája elől eldughatott, azt rendszeresen Pécsre vitte eladni, de csakhamar rajtavesztett, mert egyszer elaludt a hajnali vonaton. A nagyberki állomáson túl kiugrott a vonatból, és ott lelte halálát. A Pécsre került régiségeknek kisebb, csak csekély töredékét találtam meg a városi múzeumban. A nagyberki polgárok egy időben felújították szőlőföldjeiket Szalacskán. Forgatáskor nagyon sok régiséget találtak. Egyes polgárok, mint jó ismerőseim, vevőim, vaskereskedésembe szállították leleteiket. Okulva a Vincellér esetén, nehogy ők is Pécs felé sandítsanak, én jó pénzért vásároltam meg a talált tárgyakat, melyeknek értékét gyakran túlfizettem, Akkor még híre-hamva sem volt itt Kaposváron egy múzeumnak, így a régiségeket az akkor már erősen gyűjtögető Kálmán bátyámnak ajándékoztam, és Sümegre szállítottam el.
Éppen együtt ült a budapesti bizottság és tárgyalt Sümegen a múzeum államosításáról, amidőn odaérkezett az én postaküldeményem, a híres szalacskai kelta pénzverdével, továbbá a hozzátartozó 65 különféle szerszámmal. A küldemény természetesen nagy lökést adott a tárgyalás sikerének. A pénzverő eszközöket én a kisberki ismerős kovácsmestertől szereztem meg, akit nem sokkal azelőtt beszéltem rá, hogy ne dolgozza fel a falusiak által ő hozzá hordott szalacskai vastárgyakat, hanem gyűjtse számomra össze. Én adok értük tízszer annyi új vasat. Így menekült meg a kelta pénzverde, amely akkor még csak 3 alsó részből és 2 felső tönkből állt, a szerszámokon kívül. Hónapok teltek el, amíg azután a harmadik felső tönk a kezembe került - egészen más úton - ,nagy árat fizetve érte.
Épp így jutott hozzám a híres kelta kovácsüllő is, amit Javós Gábor nagyberki lakós már befalazott a pincéje falába, és csak nagy rábeszélésemre s egy kocsiterhe téglaajándék ellenében tudtam vele kiszedni a falból. Gyönyörű példány volt, amit a németek mér akkor nagy pénzért akartak tőlem megvenni az akkoriban alakult >>szerszámmúzeum<< részére. Később az angolok és az olaszok is ígértek érte hatalmas summát. Ez a szalacskai legértékesebb leletnek a története. Illetve így jutott el Szalacskáról Kaposvárra és Kaposvárról Sümegre a kelták pénzverdéje..."

Amint tudjuk, ezt a kincset érte Zalaegerszegen bombatalálat. Azt gondolom, hogy ezeknek a pótolhatatlan értékeknek még is csak jobb helyük lett volna a kaposvári múzeumban. Római leleteket is bőven találtak Szalacskán. Ezek sokkal mívesebbek voltak, mint a kelta eszközök. 1931-ben Nagy István szőlőjében arany, ezüst, bronz és vasból való római tárgyak között a legnagyobb értéket Herkules szobra képviselte. Ezt a szobrot potom 600 pengőért Stephaich Pál alispán a Nemzeti Múzeumnak adta el azzal a feltétellel, hogy tökéletes másolatot kap vissza a kaposvári múzeum. Négyévi sürgetés után végre 1935-ben kapott is Gönczy Ferenc múzeumigazgató egy pontos gipsz másolatot. A leletek értéktelenebb része, fibulák, török lámpások Kaposváron maradtak, de már ezek is eltűntek. Elgondolkodtató, hogy ha valamennyi szalacskai leletanyag helyben marad, akkor a kaposvári múzeum ma az ország leggazdagabb kelta múzeuma lehetne!
És még egy újságtudósítás Szalacskáról:
"1911 decemberében a szalacskai szőlőhegy legjobb gazdája, a fiatal Javós Antal testvéreivel egy fa gyökereit ásta ki, amikor meglepetésükre mintegy 15 kilónyi, összesen 3358 darab ezüst pénzt találtak a rómaiak idejéből. A talált kincset titokban bevitték Kaposvárra, ahol eladták. Azonban mégis kiderült a dolog, és eljárás indult ellenük."

- ismeretlen forrásból -