Kádárok
Gáll Éva gyűjtése, 1984. VIII.27.
adatközlő: Dombai Lajos
sz.: Attala, 1911. r.k. v. /kádár/
KÁDÁR
Volt egy segédtársam, aztán a pap
hozott egy hordót javításra, de annyira rossz volt, hogy nem lehetett
megjavítani. Ment a plébános azt mondja, hogy: "Ide figyeljen mester, én vagyok
ám a lelkek apostola, csinálja meg." Azt felelte neki: " Ha maga a lelkek
apostola, én a hordók királya vagyok!" Rajta is ragadt, hogy hordó-király, úgy
hívtuk. Mégiscsak nem lehetett megcsinálni, mert annyira el volt korhadva a
hordó.
Volt konkurencia, Kaposváron
előfordult, hogy egyik kádár olcsóbban dolgozott mint a másik. Egyetlen egy
kádár volt, akinek már akkor szalagfűrésze volt, amikor én inaskodtam, de mégis
lenézték, azt mondták, hogy az hitvány, vacak hordót csinál. Akkor a hasított
fa volt a márka.Aranyérmet nyertünk a 27 hektós hordóval, amit a mesteremnél csináltunk.
Dolgoztam: Attalára, Kapospulára, Dombóvárra, Nagyatádra, Kaposvárra a
konzervgyárba. Egy időben 200 literes barenhordókat csináltunk, kisebb hasa
volt, mint a rendes hordónak, nem volt annyira kitüzelve. Csomába, Szabadiba,
Göllébe de még Kocsolára is dolgoztam, Mosdósra, Batéba. Eleinte mindig
rásütöttem a nevem kezdőbetűit a hordó fenekére középre. Írtam egy kis verset
is:
"Kétszer kettő négy, mert hordókat Dombaitól végy.
Mert ha a hordódat Dombaitól veszed, gondodat folyton kevesebbé teszed.
Éppen ezért legyen hordód Dombai névjegyű, mert így lesz a borod villányi erejű"
Azt gondoltam, hogy ilyen szöveggel röplapokat osztok szét, de nem lett rá szükség, mert mindig sok munkám volt. Nálam nem fordult elő, hogy nem csináltam meg határidőre a hordót, mert inkább nem aludtam, de készen kellett lenni, mire jöttek. Hitelbe is dolgoztam sokat, még mindig van olyan kuncsaftom, aki a mai napig nem egyenlítette ki a tartozását.
JAVÍTÁS
A hordót a legmódosabb gazda is megjavíttatta: feneket cserélek, van melyiknek csak a csapos részét kell megjavítani, az elrozsdásodott abroncsokat is le kell cserélni. A kádakat is kisebbre vetetik, ma már nem kellenek a nagy kádak, ahány fajta szőlő van, az mind külön szedik.
KÁDÁRSÁG
Zsírosbödönöket is készítettünk,
háború előtt Zsírosbödönöket még kuláparasztoknak is. Gőzölt bükkfát vettem Dombóváron, szép
piros vol, tiszte csomómentes és nem adta át a zsírt. Ritkaszálú fából nem lehetett,
mer az átengedte a zsírt és beavasodott. Tőtikét, fertálost, kármentőt is sokat
csináltam. A kármentő különböző méretben készült 30-5- literesig, attól
függően, hogy mekkora kádja vót az illetőnek. Füle nem volt. Azért mondják
kármentőnek, mert azt a kevés bort is megmentette, ami még benn maradt vóna a
hordóba, amikor fejtettek. Fertálos: esztergált füle vót, avval öntötték a
tőtikébe a bort. A tőtike csöve horganyzott lemez vagy réz vót. A feleségemnek
a fivére bádogos vót, ő látott el engem csővel.
Kádár nem volt minden faluba, itt
környéken volt egy Fonóba, Kocsolán, de az már Tolna megye, Kaposváron és itt
Berkibe három: Deák, K. Igali és én.
Jól megvoltunk , nem konkuráltunk.
HORDÓKÉSZÍTÉS
A legelső az, hogy összeválogatom az anyagot, tölgy és akácfából dolgoztam, szederből ritkán. Jó az is hordónak csak nem olyan tartós. A tölgy a hordók királya. Attalában kezdtem dolgozni, vagy tíz évig iparigazolvány nélkül. Annak köszönhettem, hogy mestervizsgát kellett tennem, mert az akkori főjegyző azt mondta mikor mentem kiváltani az ipart: " Fiam, segíteni akarok rajtad, maradj nyugodtan, ha följelentenek, úgyis az én kezembe jön először." - azt akkor csak dógoztam tovább.
Mikor kidöntögették az erdőn a fákat, elmentem és kiválogattam a nekem megfelelőt, de nagy probléma volt az elszállítása, mert itt a berki erdőben vásátam. Beosztottam a rönköket, milyen nagyságú hordót akartam. Ott elfűrészeltem a rönköt kézi keretfűrésszel. Utána elhasítottam a rönköt, de srégen azér, hogy szálába maradjon. Először négybe és utána szálába leszeleteltük a dongákat, kb. 4 cm vastagságút hasítottunk egy dongának. Egy kicsit domború élű fejszém volt, azért vót jó, mert ez mindjárt középen hasít. Mikor fiatal segéd vótam, kimentünk az erdőbe, ott faragtuk a dongát. Égett a tűz, az egyik fele majdnem megégett az embernek, a másik fele majdnem megfagyott. Akkor éppen Somogysárdra készítettünk halaskádakat és dongába kaptuk vissza az ellenértéket, de most én még életem végéig el tudnék azzal az anyaggal dolgozni, amit ott csak hagytunk selejtnek.
A dongának való ki lett rakva hézagsorba, hogyha hosszabb vót akkor 4-et egy sorba, ha rövidebb akkor csak hármat. Először hosszába raktuk le és arra rá keresztbe a következő sort. Rögtön szét kellett hasogatni a rönköt amikor kivágták, mert különben kiszáradt, egészen megcsontosodott és ezt már nehéz lett volna széthasogatni. Amit novemberben letettünk száradni, abból májusban már kezdtük csinálni a hordót.. Fokozatosan, először mindig a korábbi faragást használtuk fel. Több évre való faanyagom vót raktározva. Volt olyan is, hogy az illető saját maga hozott faanyagot, azt kiválogattam, de nem annyira, mint amit megvettem saját anyagomnak. Volt olyan is akinek mondtam, hogy nem jó ez hordónak. "Ne törődjön vele, csak csinálja meg", hát megcsináltam. Összeválogattam a stócból egy hordónak való anyagot, mer ugye a hasogatás nem volt mindig tökéletes. Volt ami erősebb lett, volt gyengébb. Vastagság szerint kellett összeválogatni , hogy minden donga egyforma vastag legyen, a szélessége nem volt érdekes. Kézifűrésszel egyenesre vágtam, utána durva gyaluval /cimandli/ , majd /klatt/ gyaluval utánigazítottam. Mikor ez megvolt, akkor szekercével is le kellett faragni a dongának mind két felét, hogy a hordónak legyen ívelése, ezt ma már gyalugéppel veszem le. Utána le volt állítva egy oszlop, abba volt egy kampós vas és abba bele dugtam a dongát. Nekitámasztottam a fának és klupájzlival /görbekéssel/ kibuztuk, azután jött a stészolás /kofriccsal/ kádárvinklivel körülhúztuk és akkor nem volt csempe a hordó. Utána kikerült tüzelésre, következett a görbítés. Esőlék fából raktuk a tüzet, /ami a munka során felhalmozódott forgács , meg dirib-darab fák/ amikor hasogattam az akkor keletkezett selejtet azt eladtam tüzelőnek, szegényebbek megvették, akik nem tudtak az erdőn rendes fát venni. Folyamatosan tüzelni kell, és amikor már kívülről egész meleg, akkor rátesszük a cugot és azzal alakítjuk a hordót, sietni kell vele, nehogy túlságosan megmelegedjen. Egyik fának kevesebb tűz kell, a másiknak több, de ezt előre nem lehet megállapítani. A hasított anyagnál nem számított annyira, de a fűrészeltnél van mikor el is törik hajlítás közbe, hogy ki köll javítani. A jó hordó titka a jó anyag. A fűrészelt anyagból készült hordó nem bír ki annyit, mint a hasított. Na most mikor kitüzeltem a hordót, meggörbült, még kellett adnom egy nagy lángot, azért, hogy lerögzítsem a hajlítást, mer ha nem akkor szétrúgott, nehéz vót a beverése a fenéknek. A tüzelőabroncs mellett körülrajzoltam, /munkavasnak mondjuk/ lejjebb ütöttem úgy, hogy tudjak fűrészelni. Azon a vonalon körülvágtam srégen befelé. Először gyaluval körülfutottam, a nagyját megmutatta, hogy hol kell leszednem, azt lekapkodtam, s van stemm gyalu gárbgyalu, legárbulta, lestemmeltem és utána gyütt a csinvágás. Azért használtunk új abroncs helyett munkaabroncsot, hogy menet közben ne csépeljük, ne verjük össze.
A dugót és az akonát esztergályos csinálta, nagy hordóknál 10 hektósnál már ajtót csinálunk. A TSZ-nek én is csináltam egy 25 hektóst ajtóval. A legjobban 150-200 literes hordók kelnek el., több fajtát termelnek és egy-egy fajtából ez meg is telik, megy könnyebb mozgatni is. Régen akkora kádakat csináltattak, hogy egyszerre beleférjen az összes szőlő, ma már nem kell. A környéken 10-30 akós kádakat kerestek. 1 akó-56 liter, hivatalosan 50 l , de régi mérték szerint 56 l volt a kádároknál. A mesteremnek eredeti gyári akópálcája volt és arról én szerkesztettem egyet magamnak, azt használom most is. Volt egy kis trükk a mesterembe, (nyugodjon békébe, mer má meghalt) egy kicsit vágott le belőle, réz volt a végin, azt szépen visszatette és a kisebb hordó is nagyobb lett, az többet jelentett neki. Akkor nagyon ment a hordó, mikor én odakerültem inasnak, akkor telepítették a Noha szőlőt Somogyba, ment egészen a 30-as évekig a telepítés. 1923-ban 1 liter hordó 1 kg búza volt, de egy liter bort is szívesen adtak 1l hordóért. Ma egy liter bor 30 Ft és csak az 50 l-es hordó literjéért lehet 30 Ft-ot kérni, a nagyobb hordó literje 20-25 Ft. Akkor meg szívesen adtak egy liter bort a 300 literes hordóért is. Drágább a kicsi hordó, nagyobbat pl. 300 l-eset szívesebben csinálok, mint egy 50 litereset, mert könnyebben dógozok vele.
A kisebb hordóból egy év alatt 10 db-ot csináltunk, csak kisegítő volta gazdánál, ha több termett, vagy fejtésnél használták leginkább, 1-2 darabnál nem kellett több a gazdának. Inaskoromban csináltam egy 6 literes kishordót és a nagypapának tele vittem rákói borral, /a Batai állomástól D felé van Rákó/ nagyon jó bor vót. Abba az időbe én ott dolgoztam, egy zsidó szedte ki a borkövet, akkor nagy pénzért megvették kilóját a borkőnek, az egész országba ő gyűjtötte, itt 10 q-t össze tudta szedni. Megállapodtak, hogy a mesteremnek m ennyit fizet, plusz adta nekem a kosztot, a vincellérnek a felesége nagyon jól főzött, ízletesen és hozott hozzá mindig jó bort. is. Megkérdeztem tőle, hogyha én hoznék egy kis hordót megtöltené-e. "Meg ám csak hozza el." Megtöltötte, elvittem haza, szegény papa kinn vót az udvarba, az asztalra tettem a kis hordót, kis csap is vót benn, rá egy füzér pipadohányt, és mondtam az édesanyámnak, hogy küldje be a papát, mondja, hogy megjöttem. Kijöttek ám az öregnek a könnyei. Értettem én az asztalosmunkához is, mert az én mesterem eredetileg asztalos vót, csak hogy telepítették a Nohát, félbehagyott az asztalossággal és áttért a kádármunkára. Mikor én odamentem 6 segéd vót és 3 inas. Én szoktam vinni a húst, a hentes mindig azt mondta "10 ilyen kuncsaft kellene, mint a Raut és megélnék, nem is kellene több." A néném sokszor kikiabált: "Lajos hozzál be egy kosár forgácsot", de ezt nem szerettem, mer én csak a műhelybe szerettem lenni. Bevittem, letettem aztán mindjárt futóra ki. "Ne szaladj ki mindjárt te, akarok valamit kérdezni." Mondom majd este. Sok dolga volt a nénémnek, ő főzött mindannyiunkra, mer az inasok, segédek bennkosztosok voltak, és számtalan eset volt, hogy nem volt cseléd. A néném szerette volna, ha segítek a konyhába, de engem megkötözni se tudtak.
Hordón kívül csináltam
virágedényt, itt Attalában már csak elvétve, a doktornak. Sok hússózó kellett,
két füle vót, aztán káposztás hordókat, a kórházhoz 7-800 l-eseket, akkor
permetes hordókat, törkölyös ordókat, ezek egyfenekűek voltak, gyengébb fából.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Gáll Éva gyűjtése, 1984. III.22.
adatközlő: Varga Pálné
sz.: Dobos Örzsébet, 1912. r.k. v.
KÁDÁR
Vót hetyke két kádár is. Itt vót a szomszédba az egyik, ez öreg vót mán, Stadler Istvánnak hívták. A másikat Igali Károlynak hívják, ott lakik a főső kocsma mellett. Van egy az Új utcába az meg a Dombai Lajos. Akinek vót fája, abbul is csinyát, meg venni is lehetett nála, legjobban tölgyfábul csinyált, pénzbe fizettük, ölég drágán dógoznak most is. Mink akkor csinyátattunk két 120 litereset, mikor az oroszok begyüttek. Egyiken látom, hogy kezd rőkönyödni a fája, de baj vót, mer ujkorán levájtuk a fődbe. Mikor az oroszok gyüttek, haza is hoztunk egy hordót kocsival, aztán ide a pajta fődjibe levájtuk, oszt berőkönyödött ott a főd között az a hordó, mer annyira letettük, hogy ne lásson ki, szénát tettünk rá. Azok még mindig megvannak, elvolt jó sokáig a hordó, ha vigyáztak rá.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Gáll Éva gyűjtése, 1984. III.27.
adatközlő: /Csike/ Takács Kálmán
sz.: 1913. r.k. v.
HORDÓFA
Én is vittem a fát a kádárnak, az összes hordóm meg kádam mind saját fábul van. Volt nekünk erdőrészünk valamikor, fertálnak mondták, nekünk 2 fertál erdőnk vót, az egy fél szeksziót tett ki. Vót jogunk az erdőn, mink télen evvel foglalkoztunk. Volt erre egy külön bizottság, én vótam a községi birtokosságnak a legeltetési bizottságnak a pénztárosa. Úrbéres községnek vagy minek nevezték ezt abba az időbe, ugye az apaállatok meg a mezőcsőszök a kezünkön vótak, ezeknek bérit meg mindenféle fizetnivalókat nekünk köllött rendeznyi. A mezőcsőszt egész évre fogadtuk, de a gazdák fizették föld után, birtok után. Megvan nekem még a mérce is, meg a fölöntő is amivel kimérték a gabonát. Aratás után ment a csősz kocsival, minden háznál leadták neki a járandóságát. A mérce 10 liter körül vót, a fölöntő 20 literes, a mérő meg vót tán még 50 liter is.
Vót itt 3 kádár is régen. Az egyik a templom fölött lakott, Stallernak hívták, nagyon szerette a bort, akkor még ott laktam az ujvárosba, be-becsiccsantott az öreg, aztán mindig bolondoztunk vele, oszt akkor gyütt perelt bennünket. De nagyon finom munkákat csinált, vásárra járt, hordta a hordókat. Ő volt a leghíresebb kádár ezen a vidéken gyerekkoromba. Őnála mindig vót készen hordó, mer vásárra dógozott, én máma akartam venni elmentem kifizettem és már hozhattam is, előregyártott. Literje után fizettük a hordót, ők maguk lehitelesítették, vót nekik akópálcájuk, meg már előre elkészítették méretre a fát, úgy fűrészelték le előre ahány literes hordót akartak csinálni. Kihasították a fát és bárddal kifaragták. 20-30 fillér vót literje a hordónak abba az időbe. Nem csak újat csinált, hanem reperált is hordót amelyik rossz vót, hiányzott a feneke vagy hibás vót a dongája. Az a hordó tartott el tovább, amelyiket jó érett fából csináltak, hordónak legjobb a tölgy meg az akác, de az akácnál az a baj, hogy hamarabb szárad, és nyílások maradnak, csöpög a hordó, ahogy fogy belőle a bor. Mondjuk többet kibír mint a tölgy, de mégse olyan jó. Nekem nincs akác hordóm, csak tölgy, de már mind új hordó.