Népek országútján           

Az írásbeliséget megelőző évezredekről a régészek feltárásai nyomán előkerült leletek tanúskodnak - főleg a beavatottak számára. A természetjáróknak a látványosabb, terepbejárás során is szembeötlő nagyobb létesítmények nyújtanak tanúságot. Sajnos, piramisokkal nem rendelkezünk, és környékünkön a kő építmények is ritkák.

Történelmünk ködbevesző évezredeinek vannak néma tanúi: a korai elődök által emelt síremlékek ("kunhalom") és a ma kezdetlegesnek tűnő védelmi létesítmények, a földvárak. S most nem olyan értelemben, hogy a nagyszabású középkori téglavárakból megmaradt szerény földvédműmaradványokat szokásos földvárnak nevezni, mert a több évezredes földváraknál tényleg a meredekre lefaragott tereplépcső, az épített töltés és a peremeken körbefutó fa-palánk jelentette a védelmet. És a védelemre mindig szükség volt. A Kárpát-medence a népek országútja volt, egymást váltották a hódítók. Hol pusztítva, hol magukba olvasztva az itt talált népeket. A röghöz kötött földműves maradt, maradnia kellett. Így vagyunk mi, jelenlegi lakók minden itt megfordult nép utódai; génjeinkben hordozva évezredek örökségét.
Szalacska és környéke folyamatosan alkalmas helynek bizonyult megtelepedésre a történelem előtti koroktól mai napig. Régészeti leletek alapján a középső bronzkortól (Kr.e. 2300-tól) követhetjük a hely történetét. A bronz-és vaskor átmeneti időszakában (Kr.e. 800-tól Kr.e. 500-ig) a Hallstatt kultúrához tartozó törzsek uralták a Dél-Dunántúlt. A vaskorban (Kr.e. 500-tól Kr.u. 50-ig) már névről is ismerünk itt lakó népeket görög krónikákból, akik közül számunkra legnevezetesebbek a pannonok. A vaskor második felében az akkori Európa nagy részét benépesítő kelták uralták a Dél-Dunántúlt. Az Alföld vidékén birodalomalapító, iráni eredetű sztyeppei népek (szkíták, szarmaták, dákok) ide nem terjesztették ki uralmukat, de a Kr.u. 1. század derekán a dákokkal vívott háborúk kiszorították a keltákat az Alföldről, és meggyengítették a dunántúli kelta boius-tauriscus szövetséget, a dák birodalom is hamarosan szétesett. Hatalmi űr keletkezett, amelyet a római birodalom töltött ki, létrehozva Pannónia provinciát.
Kunhalmok -kurgánok -tumulusok A kunhalmokról csak egy biztos: semmi közük a kunokhoz. Elsőként a rézkor vége felé jelentek meg. Szerepük szerint többnyire halomsírok, de vannak köztük figyelőhalmok vagy határjelzők is. Magyarország területén tízezer számra fordultak elő,(Százhalombatta) de ma is több ezerre tehető a számuk. Alakjuk a szabályos félgömböt közelítette; magasságuk eredetileg 5...10 méter, átmérőjük 20...30 méter is lehetett; méretük a belé temetett személy rangját jelezheti.
A rézkori és kora bronzkori szabálytalan alaprajzú, lapos, viszonylag alacsony, de széles halmok eredete más. Ezek lakóhalmok (tell), és akkor keletkeztek, ha egy népesség sok-sok száz évig háborítatlanul élt egy helyen. Ekkor a viszonylag rövid élettartamú házak (földviskók) ismételt újjáépítése, a hulladékkal való folytonos feltöltés egyre magasabbra emelte a falu járószintjét. Így aztán minél mélyebbre ásunk, annál régebbi leletek kerülnek elő.
Szalacska környékén több csoport halomsír (110 db felett) vészelte át jól felismerhető állapotban az évezredeket. Igaz, sok félig szétszántva, kincskeresők kutatógödreitől sebezve, kifosztva. Eredetük még sok esetben tisztázásra vár, mivel több ide letelepedett népcsoport szokása volt kurgánokat emelni. A régebbi, meglévő halmokat olyan népek is felhasználták temetkezésre, akik sose építettek kurgánokat, így a sírokban talált régészeti emlékek nem biztos, hogy azonosítják az építőket és az építés idejét. Hazánkban a legkorábbi halomsírok a rézkor végéről és a bronzkorból (Kr.e. 2500-tól a Kr.e. 500-ig) ismertek. A névről nem ismert, egymást követő halomsír-építő népekre jellemző temetési módok is egymást váltották: halottaikat halomsírokba temették, vagy a hamvasztott maradványokat urnában vagy szórva helyezték oda. Eltérő nézeteket olvastam arról, hogy a Kapos-völgyi kelták építettek-e halomsírokat. Ugyanakkor a népek keveredése miatt nem lehetetlen, hogy átvették mások szokásait. A kelták más szállásterületein Nyugat-Európában is találhatók kurgánok, ebből eredeztetik a gael (kelta-ír) carnán = halom szót. A rómaiak ide települt segédnépei és a korai népvándorlás népei között szintén akadt halomsírépítő. A Szalacska környékén  található különböző eredetű halomsírok között remélhetőleg a régészeti kutatás rendet tud rakni. Részletesebb tudnivalókat olvashatsz a Magyar régészet az ezredfordulón c. könyvben (NKÖM Budapest, 2003.).
Szalacska földvára Szalacska lakói közül  leggyakrabban a keltákat emlegetjük. Ennek az az oka, hogy egy, a Dél-Dunántúlon megtelepedett kelta törzs központja, mintegy fővárosa Szalacska volt fémmegmunkáló műhelyekkel és pénzverdével. Rengeteg régészeti lelet került elő a legújabb időkig pinceásás vagy faültetés során. Ezek a leletek tanúskodnak a kelták jól szervezett társadalmáról és gazdasági életéről. Viszont valószínű, hogy földváruk -legalábbis alapjaiban- Hallstatt-i eredetű, vagy még régebbi. Tehát ma legkevesebb két és félezer éves, de inkább több évezredes.

A földvár leírása A szabálytalan határvonalú, görbült háromszög alakú földvár a mai Szalacska szőlőhegyet jelenti, amelyen az erődített város terült el egykor. Legnagyobb kiterjedése É-D irányban mintegy 900 méter, K-Ny irányban mintegy 600 méter. A hegy felszíne nagyjából vízszintesre volt munkálva, és a határvonal mindenhol meredekre faragva. Az egész földvár nagyjából azonos magasságban emelkedik ki környezetéből. Töltésmaradványok tanúsítják, hogy a meredek -helyenként tereplépcsős- határvonalat még külső sánc is körítette az alsó szinten. A várat körülvevő alacsonyabb felszín enyhén lejt a Kapos völgye felé, a korábbi évezredekben ezekbe a völgyekbe messze felhatolt a vízi világ, és a mocsaras vidék még egy védvonalat képezett a vár lakói számára. Az erődített városnak helyet adó fennsíkot egy nagyobb völgy sebzi meg: a szélesebb rész közepén induló, mélyen bevágódott Pap-gödör. A földvár határa itt nem esik egybe a fennsík peremével; a vár területét itt megnövelték a bevágódott völggyel. A völgy száját magas sánc zárta el, amely nagyrészt ma is követhető. A völgyben ered a Várkút-forrás (Pap-forrás); az erőd lakói a vízforrást várfalon belül akarták tudni. A hatalmas területű erősség csak légi megfigyeléssel tekinthető át, ezt a felvételt.

Sipka-töltés
Történészek szerint a Honfoglalás idejében és később a szalacskai várnak már nem volt semmilyen szerepe. De a népi emlékezet nem így tudja! A közeli erdőben találhatók ma ismeretlen funkciójú töltésmaradványok, ezek eredetét valahogy így mondja a legenda egyik változata:
Koppány legyőzése után híveinek utolsó menedéke a szalacskai vár volt, amelyet az ifjú király (a későbbi Szent István) serege semmiképpen nem tudott elfoglalni. Ekkor a királyi sereg vitézei sapkájukban földet hordva felépítették a sáncok magasságáig a töltést, így a mocsár felől megrohanhatták és legyőzhették a pártütők seregét. Lehet, hogy egy nagyon régi, történelem előtti erőd romjai rejtőznek itt? Vagy ősi katonai út vezetett át rajta?   Esetleg későbbi eredetű lenne? Erre sehol sem találtam választ.
(- Erdög vára, -Berki-gát vára ) ???
A közeli erdőben nyitott szemmel járva ezek az ismeretlen eredetű töltésmaradványok felfedezhetők. Közülük egy közismert, mivel ez a N 46° 17,983' E 18° 1,333' 240 m [GCCELT+Sipka-töltés] ponton az erdészeti út egy szakaszát képezi. A helyiek szerint a magas töltés nem az útépítők munkája, ők csak felhasználták az ősi sáncot, amely a hosszú vizenyős völgyet keresztezi.

forrás: geocaching.hu